Kerticsap
A kerti csap felújítása járulékos volt, igyekeztem itt is a legolcsóbb megoldást megtalálni, meg nem is tetszettek a több tízezer forintos előre gyártott álló kutak, és itt el is követtem az első hibát.
Sajnos követtem a régi megoldást és a föld alatt beiktattam egy T elágazást és külön fagytalanító elzárót a csap elé.
Most már úgy csinálnám, hogy a vízóra aknájából indítanám a kerti csap vezetékét megszakítás nélkül és ide raknék be egy víztelenítő csapot, kihozva a T elágazást és a fagytalanítót a föld alól.
Bontásból maradt bőven tégla, így ebből készítettem el a kerti csapot, egy kis beton alapra.
A téglák összeragasztására fagyálló flexibilis csemperagasztót használtam.
én a vizoràbol az udvar tobb pontjara vedöcsöben fektettem a vizet atlag 80 centire.
VálaszTörlésAz udvaron 5 ponton van csap amihez az aknàban gyüjtöröl leàgazva minden csö kapott egy téli elzàrot. A keri sütönél télen is nyitva, a föld felett melegitve fütöszàllal.Fözni, csirköt, halat pucolni. Ez T elàgazassal nem megoldhato, minden az 5 pont viz alatt lenne.
Sérülés esetèn, könnyen kihuzhato, a vedöcsöböl,nem kell a burkolt jàrdàt, udvart, /30 métert/ betonhàlosat feltörni. Viakolor burkolatot mozgatni.
- NA ITT jön meg az többlet anyag költség, és ràforditott munka !
- Ujjabb bontàs utàn nem lehet tökéletes régi àllaotot vissza àllitani.
A föld sülyed, a beton reped. Itt - Minden sajàt kézzel készült.
Igaz, ezért közel 200 méter fekszik a földben, Plusz az udvari villanyok külön védöcsöben azonos
àrokban.